.

Köszönet, hogy megtisztelsz a jelenléteddel!!!

2011/09/19

1 osztályos tanulók tanterme




































Lassan elkészül az elsősök osztálya, erről szeretnék egy pár képet mutatni azoknak az anyukáknak és apukáknak, akiknek nincs lehetőségük megtekinteni hogyan is haladtunk a tanterem szépítésével......bár ez azt hiszem olyan, mint a családi ház, alakítások és újdonságok folyamatosan lesznek és igyekszek ezt bemutatni azoknak, akiket ez érdekel is......

Amint azt már láttátok, milyen volt az első benyomás, ahhoz képest ez szerintem sokat változott, hiszen most egy hangulatos, harmonikus, barátságos kép fogadja a gyerekeket érkezésükkor, így azt hiszem mindenki örülhet, hogy mi megtettünk minden tőlünk telhetőt a gyerekek kedvéért!

Mint azt már mondtam tennivalónk ezután is lesz, hiszen ahogy az évszakok váltakoznak úgy újabb ünnepek, megemlékezések, alkalmak lesznek amire céltudatosan készülnünk kell. Jelenleg a szüretet vettük célba, így született meg az ötletem és ehhez volt sok segítségem, hogy létrejöjjön a jelenlegi állapot a tanteremben.

Arra kérlek titeket szülőket, hogy Zsóka tanárnéni a szülőértekezleten tájékoztatott minket, hogy mikor milyen alkalmak lesznek...gondolok itt a Halloween-ra, Márton napra stb...ha bárkinek vannak használható hozzávalói, amiből mi készíthetünk valamit.....pl: kukorica csuhéstul vagy nagy-kicsi tök, stb...akkor azt legyen szíves eljuttatni hozzánk vagy jelezze felénk akár facebookon is, hiszen alkotni csak valamikből lehet a többit bízzátok ránk.

Igyekeztünk a tantermet egységessé alakítani, hogy minden eggyé forrjon benne és ne legyen kihívó, színkavalkád, hanem hangulatos és barátságos melegség árassza el a gyerekeinket. Éppen ezért is maradtunk a narancssárga színnél, ami magából energiát és melegséget sugároz.

 Így tettünk a szőnyeg kiválasztásánál is. Raktam fel róla képet, milyen is lesz...már 1-2 napon belül az is bekerül, mivel ma sikerült megrendelnem. Mivel gyakran ülnek majdan le oda a gyerekek, ezért igyekeztem vastagabb és sűrűbb szövésű szőnyeget választani, ami puha lesz és legfőképpen melegebb, mint vékony társaik.

Amint a díszítést látjátok semmi extra csak a természetet hívtuk segítségül és a jövőben is szándékozunk így tenni, hiszen így jelentős költségeket spórolhatunk meg és egy kis kreativitással bámulatos eredményeket érhetünk is el.

Mennyezetre szőlőtőkét kezeltünk le, és forró viaszba mártott szőlőleveleket lógattunk le, viasznak köszönhetően így levelünk megőrzi nedvességtartalmát így remélhetőleg tartósságát is.

Gömb terméseket készítettünk......szőlővesszőket kötöztünk.......terméseket gyűjtöttünk.

Ennyire telt tőlünk...


4 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyesek vagytok, gratulálok!!! Először baromi ronda volt a lábazaton a szürke festés, de így már tökjó lett, h krémszínre átfestették Zsókáék!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó! Bezzeg a mi időnkben.... Csak Zsóka tanárnéni nem változik!

    VálaszTörlés
  3. Zsóka Tanárnéni tud valami titkot, mert ő csak fiatalodik!!!! Nem? Olyan csinos és semmit sem változott....

    VálaszTörlés

Köszönet Bellinek!

Köszönet Emerenciának!

Köszönet a díjért VRJúliának!

Köszönet Dittinek ...

Babettétől...köszönöm!

Angol, Villámolvasás, agykontroll Gyöngyösön!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...